Egy kukkoló kisegér sirámai

Cókolom!
Cak annyit akarok mondani, hogy a minap (combat volt, ha jól tudom) éc nyugodtam rágcáltam egy kenyérhéjat a Rila-Trilla pincéjében, amikoric lebotorkált ac ac undokpofájú a konyhából - teccik tudni ac, akinek van egy nagy fenevad mackája. Cocem ad neki rendec kaját, oct ac átkocott macka mindig rám vadácik. De én midig kibac...- oppardon, cinte kiment ac ecemből, hogy nyilvánocan cincogok, - cóval kicecek vele.
Mondom, lebotorkált éc elkecdte a radiátorcapokat babrálni.
Öreg háciegér vagyok én, tudom ám, hogy ilyenkor buli lecc a pincében, utána egy hétig nem cepregetnek, enyém a pálya éc a morzsa.
- Hawai lecc (vagy Maldív), mondom ac enyéimnek.

Tükröm, tükröm...

T. Mibor lebotorkált a ZSOHOM-székház első emeletéről, a lépcsőfordulóban lendületből köszönt Lenin mellszobrának. Ekkor egy icipicit elbizonytalanodott:

– Ez a szobor sosem állt itt – hökkent meg.

Hamar túltette magát ezen a bizarr gondolaton és sietve a székház mögötti parkoló felé vette az irányt, ahol meglepődve tapasztalta, hogy tulajdonképp nincs is parkoló, hanem helyette egy zavaros vizű, pisztrángos patak folydogál.

– Gyönyörű Pinkám! – állapította meg és a világ legtermészetesebb módján az épület előtti parkolóhoz botorkált az előcsarnok sziklás kövein keresztül, gázlóbakancsa meg-megcsúszott, de sebaj. Érezte, hogy a gázlója is beázik, s ahogy a kocsija szokott helyére pillantott, belehasított a felismerés: ellopták.

Visza-viszzatérő rémálma volt ez, s mint mindig, most is felriadt álmából…