Hangya a gatyában

Supcsik Ottomár ráállt a földre kiterített óriás nejlonszatyorra, amelyet a sarki péktől kunyizott a házikenyér vásárlásakor (a szatyor csak egész kenyérrel jár, de ő kapott egyet félért is).
Nem kellett volna ráállnia, mert csak akkor kell ráállni zokniban, ha már levette a HanWag márkájú szupercsukát, így a szatyor sáros lett. Luxustornacipő drága lenyomata. Kínaiból ötven ilyen lábnyom kitelne.
A bolgár kisfalu ortodox templomának csiling-csiling-szerű harangkalimpálását hozta föl kósza szellő a völgyből. Fura vidék, a templomkupolák hagymafejűek.

Szinte beléhasított a megnyugtató emlék, a füredi református templomtorony égretörő puritán nyílvesszejének határozottsága.
S a ráérős déli harangszó, amelynek több ezer évig kell még szólnia minden nap délidőben.
Ugyanígy, minden délben, a vastagnyakú magyar kálvinista népek lelki üdvére és emlékeztetésére...
Lerúgta a HanWag-ot, visszalépett a szatyorra. A zokni talpára átmásolódott a bakancs talplenyomata és nedvességet érzett a talpán.
Akkorát rúgott a nejlonba, hogy a lendülettől szinte hanyatt esett, s a továbbiakban a nedves füvön vidáman húzta föl melegítő jégeralsóját, a fűszálak sem zavarták - ezért nem érdemes mérgelődni -, rá a gázlónadrágot, vidáman könyvelte el, hogy néhány hangyát felhúzott a nadrággal együtt, belelépett a gázlócipőbe és szuszogva fűzte be a megszámlálhatatlan rigli, fül, lik és egyéb rejtett zugokba a végenincs fűzőt. Amikor a vállpántot vetette volna át a fején, vette észre, hogy az egyik istrang a lába közé került.
Hol a csat?
Jobb kézzel benyúlni hátul, bal kézzel benyúlni elől és valahol a prosztata magasságában megtalálni. Két oldalról megnyomni a csatot, ami kiugrik...de nem...szét kell húzni. Egy szénakazal mögött kérődző tehén szinte megfulladt a röhögéstől, csak mindezt csendben...
Megvan a pánt.
Felül a termopóló, s végül, kívül a márkás dzseki.
Kész! Jöhet a peca.
Egy szélfuvallat balról, a terepjáró ajtaja becsukódik.
A bot, a bot, a bot...csendes roppanással adta ki hatszáz eurós lelkét.
A düh elöntötte a fejét, arca vörös lett, mint szemérmetes dán menyecske ábrázata szentivánéji szüzességi áldozatának tízéves évfordulóján.
A kárminpiros orsóról fityegő karmazsinvörös zsinór hatalmas, laza kérdőjelként roggyant a dzsipp melletti frisszöld fűbe.
Tombolt.
A kocsi ajtaját hátranyitotta és újból becsapta teljes erejéből, törjön, ami törhető és mégegyszer és mégegyszer és még...ekkor meghallotta a német himnuszt. Telefonjának csengőhangja:
- "Deutschland, Deutschland, über alles..."
Remegő kézzel taszigálta jobbra-balra az okosabb telefon ikonjait, míg végül rálelt a felvevő gombra.
- Mondtam, hogy pecázni megyek, ne zavarjatok!!!- üvöltötte bele a völgybe. A tehén már rég elhúzott, érezte, hogy baj lesz.
Frekvenciamodulált, szakadozó hang a telefonból:
- Mondtad, mondtad, de baj van itthon!!!
- Mi a franc baj lehet, ha én pecázni megyek?!
- Tudod, nálad a pincében, a terráriumban tartott szentjánosbogár tenyészetedben egy mutáns keletkezett, tegnap még csak akkora volt, mint egy csimmasz, mára már akkora lett, mint egy tejes kifli. Bedobtam a kandallóba (brrr), de a terráriumban megint van 6 darab kiflinagyságú...Mit tegyek?
Arca vörösről lilára váltott, érezte, hogy összebicsaklik. Levegő után kapkodva hörögte az okosba:
- Öntsél rájuk saltsyret!
- Mit csináljak?
- Sósavat, te hülye, só-sa-vat, só-ssssss...
-