Hogyan nyerhettem (volna) meg a 812. évi Műlegyező Világbajnokságot (élménybeszámoló)

Az idei (a.d. 812), Levédiában megrendezésre kerülő műlegyező horgász világbajnokságon máris született egy rekord, ugyanis 1 ország zászlaját húzták fel a megnyitó ünnepségen.

Három liftel* sem tudtuk az összes cuccot felvinni a szobánkba. Felhúztuk csigával, kenderkötéllel. Regisztráltunk (senki sem érti a rovásírásunkat?), megkaptuk az igazolványokat (kancarúgás a seggünkre) és a program leírását. 16:00-tól volt az első megbeszélés/eliagítás*, majd 18:00-tól az ünnepélyes megnyitó.

Ezeket a 00-kat nem értem, a kertibudink ajtajára vágott hajdan nagyapám két lyukat, ez lenne az?

Közben beborult, sőt "kivételesen" esni is kezdett, itt Levédiában ez nem megy ritkaságszámba és a vendéglátóink úgy döntöttek, hogy az előre előkészített park helyett az ünnepség a tornateremben lesz megtartva. Ha így esik holnap is, akkor a verseny meg a fürdődézsában.

Erre a vissza nem térő alkalomra vettem fel egyedi övtatyómat.
Sztár is lett belőle. Szittya legyes-szüttyő.
Díszes ezüstverete tiszafüredi régészeti ásatásokból fog előkerülni, majd a huszadik században, a "Füredi Horgászkultúra" jellegzetes darabjaként.
A horgászrégészek magukhoz fognak nyúlni, amikor felfedezik.

A hivatalos edzésnapokat a Volga északi szakaszán tartottuk meg, durvítottuk a felszerelést (bambuszbot és birkavégbélből sodort zsineg) és fogtunk sok szép halat is (volgai pöttyös lapátorrú tokozottat).

Tavi edzés az Arallus tavon, abban még cápák is vannak (az lenne a híres Huho?)

Kávét nem ittunk, még nincs feltalálva, helyette kancatej: pfujj!

Nekünk azért sikerült 2 halat fogni, hihetetlenül ezüstösöket a Sobri tározóból*

Edzés közben a helyi erőkkel is találkoztunk. Pl. két kedves dán viking (kul)turista leánnyal, akik szintén horgászni jöttek, és tudtak halat fogni is (este a lópokróc alatt arattak). Nálam nem voltak nyelvi akadályok. Ó Hansi haver, ha elmesélném…

Szánva Pájinka - Sektor I
Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp…. 5 óra. Lenyomom az ébresztőórát (ja assincs még feltalálva, azért kések le minden második horgászatról). És kelünk, de francnak se kellünk.

Öltözés, jakzsírral kenem be magam, hogy ne ázzak be kívülről (is). Az esti kusz-kusz, hmmm…küsz-küsz…buso-buso…

A területet birtokoló svéd vikingek kijelölték a szektorunkat.

120 svéd mérföld le és 80 fel a Szánva Pájinkán.

Jó víz(es).

Az egész horgászni való zóna egy hosszú gyors, húzós víz, talán a herémig ér. Apró kavicsok, itt-ott öklömnyi kövek vannak a fenéken, szétszórva biztosan állnak gébek, de egyet sem látok (szemüveg, hol van az még?). A zóna felső határán van egy 50 mérföldnyi mélyebb árok, pont az én oldalamon. Látok egy-két árnyékot. Tengeralattjárók. Az árok hirtelen mélyül és Mariana lesz a neve (mélysége 1,1 svéd mérföld).

A standard fegyverzetet előszedem. Tokok elámulnak, dán menyecskék elpirulnak.

Legyet még nem kötök fel, nem is fogok, élőhallal nyomulunk.

Úgy döntöttem, hogy a legígéretesebb helyen kezdek.

A kocsmában.
A jobb oldali pulthoz közeledve lassítok, és koncentráltan dobom be a kancatejes savót. Telnek a percek, rövidlépés-hosszúlépés után nehezebben megyek.

A szemem sarkából látom, egy kisebb pór (muzsik) balra elhúz. Jó menjünk vissza a kocsmába. Egy másik óvatosan megkóstolja a szárított halat, de nem akad meg a szálka a torkán.

Hirtelen rántás, cikázás jobbra-balra, menne be a fasöntés alá, én meg csak óvatosan de határozottan húzom hajánál fogva, végül is a szálka a szájában van.

Ha nem is egy kő, de egy apróbb kavics leesik a szívemről.

És okádik.

Aztán fogok még egy pórt.

Az is okádik...

Feltámad a szél, meggyszedést sehol sem látok. El is telik az idő, ennyi volt.

Kicsit elbeszélgetünk a szomszédokkal, de senki sem árulja el, hogy az idén miért nem volt jó a meggytermés, a hús nyereg alatti puhításának „titkát” sem tudom kifürkészni. Na jó, ők ebből élnek. Én nem, csak szeretnék.

Délután a jellegtelen gyors vízben semmit sem fogtam. Folytattam a súlyosan hátrányos helyzettel küszködő menyecskék molesztálását, amit ők nem is vettek rossz néven.

Este értünk vissza a jurtába. Levakartam az avas jakzsírt magamról és utána vacsora.

Este menyecske.

Én másnap a tóra mentem, kaptam kölcsön egy-két fogós technikai műlegyet Hansitól, és néhány jótanácsot Horgonytól. Miért is kellene nekem a picsába mennem?. Elfelejtettem, mintha misem történt volna.

Tavi peca – Most, na Szopszi tó

Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp…. 5 óra. Le se nyomom az órát, hisz amúgy sincs. Erre a szektorra teveháton vittek bennünket, mindjárt indulás után egy hosszú alagúton át.

Indul a verseny

Bemászok a lélekvesztőmbe, Levédiay Gorgó az evezőknél, aki a hal mérése és bejegyzése mellett még evezett is. Oda, ahova én kértem. Általában mindig.
Egyébként ő az Illegális Pálinkafőzők (IP) címeinek egyik legszakavatottabb felderítője is. Rá mindig számíthatok.

Sajnos az 5. dobásban leakad a „technikai realista tutilégy”.

- Hansi, kössél még egy párat, küldök majd adományt, ha megadod az adószámodat!

Morgolódva kötöm fel az idealistát (a legyet, te hülye Hansi, nem a Márciusi Barnát) mikor hallom, hogy a hátam mögött lévő csónakban halat fognak. Dobok-dobok, de nem találom el őket (adjatok egy nagyobb követ!) semmi, de most a balról hátam mögött lévő csónakban fognak. Mennék abba az irányba, de mozdulni sem tudok, mert az íjak rám vannak szegezve, 50 mérföldnél közelebb nem szabad megközelíteni a más csónakját.

Cikk-cakk, fésülöm át a tavat, mert halat nem látom, fogna valaki a közelemben*. Súlyozott fekete technikai gülüke - naracssárga - lila/fekete booby-dooby- ezüstkék - oliv, végül feladom.
Cikk-cakk, cikk-cakk megy a csónak, söröskrigli az orrában, mögötte a Gorgó, dobás, dobást követ, egyszer csak ismét halat látok a légy mögött. Hát summa-summarum, megfogtam, igaz, hogy jó nagy feneket kerítettem neki, de megvan és van önfegyelmem is, több ilyen marhaságot nem írok össze-vissza. A bal szememből egy pillanatra úgy tűnik, hogy Gorgó jobban örül mint én.

Nyilván badarság, csak én nem vagyok híve az amerikás kurjongatásoknak (te, Amerikát még fel sem fedezték a vikingek – szerk.), de nagyon is tisztában vagyok e hal értékével. Harminc tevét ér. Fél rőf és két hüvely(k), platinásan matt ezüst (Mengyelejev, fedezékbe!!!)

Egy korty vizet azért iszom (kit érdekel, de miért ne innál, ha szomjas vagy?- szerk.) és folytatom a szisztematikus kereső pecát. Szaxerű, mi?
Rövid időre visszamegyek a „Gyula helyére” (na fiú: A Gyula majd a tizenegyedik században, világos? Most már kezdesz az idegeimre menni!), de most sincs eredmény. Már csak kevés van hátra (hála Odynnak), mikor egy nagyobb halat látok elúszni mellettünk és int a farkával:

- Kapd be!
- Jó. Majd később!- biztatom.

Átvillan rajtam, hogy cserélni kellene az átlátszó zsinórra, de nem, ez csak a szomszéd nyílvesszeje volt, belém lőtt, mert közelebb mentünk, mint 50 mérföld.

Ennyi volt.

De a verseny még most is tart.

Talán így nyerhettem volna meg a Műlegyező Bajnokságot 812-ben.

(vagy úgy, hogy küldesz magad helyett valakit, aki jobban tud horgászni és írni is - a szerk).

*Bocs, de a magyar hejesírást ez idő szerint nekem nem tanították meg