Tükröm, tükröm...

T. Mibor lebotorkált a ZSOHOM-székház első emeletéről, a lépcsőfordulóban lendületből köszönt Lenin mellszobrának. Ekkor egy icipicit elbizonytalanodott:

– Ez a szobor sosem állt itt – hökkent meg.

Hamar túltette magát ezen a bizarr gondolaton és sietve a székház mögötti parkoló felé vette az irányt, ahol meglepődve tapasztalta, hogy tulajdonképp nincs is parkoló, hanem helyette egy zavaros vizű, pisztrángos patak folydogál.

– Gyönyörű Pinkám! – állapította meg és a világ legtermészetesebb módján az épület előtti parkolóhoz botorkált az előcsarnok sziklás kövein keresztül, gázlóbakancsa meg-megcsúszott, de sebaj. Érezte, hogy a gázlója is beázik, s ahogy a kocsija szokott helyére pillantott, belehasított a felismerés: ellopták.

Visza-viszzatérő rémálma volt ez, s mint mindig, most is felriadt álmából…

Lepedője lucsogott a rémálmos izzadtságtól, hunyorogva megnézte az órát. Tíz perc volt még a megszokott ébresztőig, lerúgta a paplant, kinézett a hajnali derengésbe, az udvaron ott állt a kocsija - ez némiképp megnyugtatta - majd betámolygott a fürdőszobába.

Az ágyékig érő szekrény fölötti tükörre lila rúzzsal felmaszatolt ars poetica, ákombákomos felirat: TEGYÉL MEG MA MINDENT, AMIT MEGTEHETSZ!

 - A francba, unom már minden reggel ezt nézni! – és gyors mozdulattal lerántott egy méter budipapírt és vadul elkezdte eltűntetni a rúzsos intelmet, amikor valaki váratlanul megyszólalt:

 - Én előbb alaposan meggondolnám! – a keze alól jött a hang.

Ijedtében leült a vécére – A tükör szólt, nem kétséges – gondolta és szőrös pucér lábát is felhúzta a vécéülőkére – Megbolondultam – mondta ki hangosan.

– Áh, dehogy, tényleg én vagyok: a tükör.

 - Mit akarsz tőlem?

 – Semmit, csak annyit, hogy gyere közelebb és nézd meg magad közelebbről!

Remegő horgasinát kiegyengetve a tükörhöz közeledve meglátta hajnali elnyűtt ábrázatát, izzadt pizsamáját, karikás szemeit, vörhenyes borostáit. A füléből, - mintha nagyítón át látná - riadtan meredezett néhány léha szőrszál, homlokán a korai öregedés szarkalábai. Megszédült és még közelebb lépett.

Ekkor tükörképe elhalványult, a tükör Hitchcock-i domborrá vált és újra megszólalt:

 - Gazdám, évekig tűrtem, hogy minden reggel rongy-állapotodból emberi kinézetet sminkelj magadra. Ez többnyire sikerült is neked. De amit az utóbbi három évben műveltél a pillangózók élén, az már gusztustalan. Többet nem tükrözöm neked – a tükör beszélő szájából orrfacsaró foncsorbűz áradt.

Hátrahőkölt.

A tükörből valaki más nézett vissza rá.

Nagyon ismerősnek tűnt, mintha már látta volna valahol, mintha valaha pillangóztak volna együtt.

 - A fiam nem lehet, őt futólag ismerem, de ki ez? – az arc homályosan derengett.

Hirtelen megvilágosodva, felrántotta a fürdőszobaszekrény ajtaját, hogy benézzen a tükör mögé. A polcon, szemmagasságban egy keki övtáska sunnyogott. Rájött.

Rácsapta az ajtót, a tükör kereszt alakban megrepedt.

Léptek közeledtek a fürdőszoba felé, valaki kintről lekapcsolta a villanyt.

A tükör felirata szinte felizzott a vaksötétben:

 EMBER, TÉRJ ÉSZHEZ! pink színű rúzzsal felkenve.